Glamour: Említetted már, hogy kifejezetten ambiciózus vagy. Tony jól bírja?
Eva: Igen, Tony minden apró dologban támogat. Amikor először találkozgattunk, megismerkedtem a csapattársaival és a feleségeikkel, és nekem is az volt a benyomásom, hogy egészen másképp élnek. Mindez nem azért van, mert én híres vagyok, hanem nekem van saját életem is, nem csak a kapcsolatom révén létezem. Végzem a munkámat, pénzt keresek, intézem a dolgaimat. A sportoló feleségek- és sok millió más „egyszerű” feleség élete a férje körül forog. Szerencsére én más alkat vagyok, és Tony sem egy átlagos sportolófeleségre vágyik.
Glamour: Hogyan találod meg az egyensúlyt a saját céljaid és egy olyan társ életformája között, aki ennyire sokat utazik? Hogyan rangsorolod, hogy mi az igazán fontos és teljes jelenlétet kívánó esemény?
Eva: A teendők rangsorolása valóban elengedhetetlen, de számomra nem nehéz, hiszen nekem a családom a legfontosabb, amelynek Tony is igen fontos része, és mindig ők állnak az első helyen. Igenis kihagyom az Oscar-díj átadást, ha a testvérem esküvője azon a hétvégén lesz. És örömmel mondok le a következő évad premierjéről, ha aznap lesz az unokahúgom szülinapi zsúrja. Épp egy filmforgatáson dolgoztam tavaly nyáron, amikor Tony az NBA-döntőben játszott. Egy héttel elhalasztattam a forgatást, ahol Michael Douglas partnereként szerepeltem a Sentinel című filmben, hogy ott lehessek a döntőn, hiszen ezek olyan pillanatok, amik egyszer adódnak az életben, ilyenek még az esküvők, hiszen az adott személlyel valószínűleg csak egyszer házasodunk- persze előfordulhat, hogy valakinek kettő jut belőle…
Glamour: Minek köszönheted ezt a különleges nőiességet?
Eva: A neveltetésemnek. Olyan családban nőttem föl, ahol rengeteg nő vett körül. Anyámnak kilenc lánytestvére van, nekem három, és az egyiküknek máris van két kislánya. Alig voltak férfiak a családban, így igen erős és különleges egyéniségek között éltem. Volt egy hajthatatlan nagynéném, aki ragaszkodott ahhoz, hogy tanuljak, és ne függjek egyetlen férfitől sem. Ez a családi légkör és neveltetés igen meghatározó volt, az összes nagynéni, unokatestvér és lánytestvér között és voltam a rút kiskacsa. Folyton szekáltak, mert annyira sötét volt a bőröm és olyan vézna voltam, míg a testvéreimnek világos bőre és szőke haja van. Spanyolul beszéltünk odahaza, és én mindig kilógtam a sorból. Úgy kezeltek, mint a kis, csúnyácska mexikóit, így kénytelen voltam komédiázásba fordítani ezt az élethelyzetet. Sokféle karakterépítő technikát megtanultam, mert ettől jobban érezhettem és könnyebben elfogadhattam magam. |